Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A Marslakók nyelve - 火星文

A kínai. Pontosabban annak egy, úgymond "továbbfejlesztett" változata, a huǒxīng wén (火星文), avagy marslakóiul 吙☆魰. Némi adalék következik a kínai internetszlenghez.

A Mars alatt alapból idegen kultúrát kell érteni, itt idegen nyelvekből vett hatást kell értenünk, maga a kifejezés egy 2001-es grandiózus Hong Kong-i vígjátékból, Shào​lín zú​qiú (少林足球) -"Shaolin foci"-ból származik.

2006-ban az egyetemi felvételi során Taiwan-i diákokat kértek meg a sajátos szó-, illetve karakterkészletük interpretálására - miként onnan ered e mozgalom -, de később felhagytak e gyakorlattal.

2007-ben már a szárazföldi Kínát is elérte az őrület, az első sikeres adoptálók természetesen a napjainkbeli cuki-generáció, vagyis a 90' után született marcipántitán netpolgárocskák voltak. Felhasználóneveikben, üzenetekben, és persze chat közben kezdték alkalmazni megkülönböztető írásjegyeiket. Később arra is rájöttek, hogy ezt az új nyelvezetet tanáraik és szüleik nemigen képesek értelmezni, ergo a huǒxīng wén egy egymás közötti kódnyelvvé avanzsálódott.

De nem pusztán a tinik körében lett népszerű használata, mert miután a kínai bloggerek is konstatálták, hogy az új karakterekkel írt bejegyzéseik átbújnak az Aranypajzs-projekten, vagyis a nagy kínai tűzfalon - ami jelenleg karakter/szöveg-párosító technikákat használ -, maguk is aktív felhasználóivá lettek.

A marslakó-kínaiban az egyes karaktereket - hasonló ejtésű/hasonló kinézetű/hasonló vonásokkal rendelkező/azonos értelmű/vagy más nyelvekből származó karakterekre - kanji, hiragana, katakana, hangul, latin abc, cirill abc, bopomofo, pīnyīn, valamint egyéb cuki abbreviációkra, etc. - cserélik.

Vizsgáljuk meg ezt a 吙☆魰-t. A huǒ-ból (星) - ami csillagot jelent - ☆ karakter lesz, ami ugye csillagot ábrázol. A de (的) partikulából a hiragana no (の) lesz, aminek használata gyakorlatilag megegyezik (ez amúgy a marslakó-kínain túl is ismert és használt). A huǒ (火) kap egy szájgyököt - 口 - 吙 -, a kiejtés elvileg nem változik, és a jelentéstartalma sem, miként az megmarad a - 火 - "tűz" értelemben. Ennek elvén a wén (文) - "nyelv" - írásjegyhez hozzájárul egy halgyök - 鱼 -, így lesz belőle 魰 karaktere. Egyik sem szerepel szótárban, csak az internetes virágnyelvben.

Persze, vannak egyszerű példák is, mint a "normális internetszlengben", amikor a 的 írásjegyet csak egy d-vel, vagy a 比-t egy b-vel értik, vagy cirill-betűkkel.

Szavak:

劳エ - 老公 - férj

侽喷叐 - 男盆友 - 男朋友 - fiúbarát

蒶ロ耐 - 粉口爱-很可爱 - nagyon cuki

伱傃谁 - 你素谁 - 你是谁 - te ki vagy?

私 - 我 - én

Mondatok:

我爱我ㄉ家人 - 的-ből ㄉ lett

ㄋ们好ㄚ - 你-ből ㄋ-lett, 啊-ból ㄚ

酱很好阿 - 酱 - jiàng- 这样 - zhè​yàng helyett

表这样做 - 表 - biǎo - 不要 - bù​yào helyett

偶口以跟你作朋友吗 - 偶 itt a 我-t helyettesíti, erről már volt szó az alábbi bejegyzésben

3Q - az angol thank you-ból

这种few(fu)很好 - few(fu) - az angol feel-ből, amúgy 这种感觉很好 - így nagyon jó érzés lenne.

Egy kis mǐn​nán​yǔ (闽南语), (egy dél-kínai nyelvjárás) alkalmazása:

街系挖欸喀 - 这是我的脚 - ez az én lábam

揪 - 约 - 1. meghatároz, megbeszél, meghív 2. takarékos, egyszerű, rövid

龙模揪耶啦 - 都没约的啦 - ez egyáltalán nem is volt megbeszélve

Kè​jiā/hakka-kölcsönzések (客家话):

崖 - 我 - én

麦怪 - 乜野 - 什么- micsoda?

Kanji-k:

麻吉 - 朋友- barát

私 (わたし) - 我 - én

Az angol Prokrusztész-ágyában:

咕狗 - gū​gǒu- Google

唉低 - āidī - ID (Identity)

今天好海皮! - 海皮 - hǎi​pí - happy - ma nagyon boldog vagyok!

Egyéb példamondatok:

偶ㄉ电脑坏掉ㄌ害偶一整天都粉sad~ >"< /苊菂电脑坏扌卓叻,嗐硪⑴整忝嘟彳艮伤吣~

- 我的电脑坏掉了,害我一整天都很伤心~ elromlott a számítógépem, egész nap rosszul érzem magam miatta

1切斗4幻j,↓b倒挖d!

一切都是幻觉,吓不倒我的! - minden csak képzelgés, megrémiszt!

Érdekes módon ezek közül számos írásjegyet klasszikus kínai szótárakból, mint a Kāng​xī-szótárban (康熙字典), vagy a Cí​hǎi-enciklopédiában (辞海) lehet csak fellelni...

Végezetül Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának preambuluma -

marslakó-kínaiul:

鑑於薱朲蘱傢庭葰烠宬員啇懙笙椇婡旳繜嚴忣祺鮃等啇啝bú迻嘚權利ㄖㄅ承認,迺湜卋琾臫凷、㊣礒與龢鮃啇基礎,
鑑玗譵仌權菂憮眡龢衊眎魢導緻埜蠻曓珩,這些曓荇激怒孒仌蘱嘚哴惢,
鑒玗怼ー個亻亽亯絠唁轮啝ィ訁卬垍甴倂浼予恐懼龢匱乏d迣琾魡朌朢,巳陂鍹佈蒍普通秂泯dě樶縞願朢,
鑑玗儰駛亽頛вμ緻廹朩嘚巳鋌侕赱險濧曓政龢壓廹琎荇販頖,絠鉍楆鉂秂權綬琺治d褓鹱。。。
standard kínaiul:
鉴于对人类家庭所有成员的与生俱来的尊严及其平等的和不移的权利的承认,乃是世界自由、正义与和平的基础,
鉴于对人权的无视和蔑视已导致野蛮暴行,这些暴行激怒了人类的良心,
鉴于对一个人人享有言论和信仰自由并免予恐惧和匮乏的世界的盼望,已被宣布为普通人民的最高愿望,
鉴于为使人类不致迫不得已铤而走险对暴政和压迫进行反叛,有必要使人权受法治的保护。。。
pīnyīn-nel:
jiàn yú duì rén lèi jiā tíng suǒ yǒu chéng yuán de yǔ shēng jù lái de zūn yán jí qí píng děng de hé bù yí de quán lì de chéng rèn, nǎi shì shì jiè zì yóu, zhèng yì yǔ hé píng de jī chǔ,
jiàn yú duì rén quán de wú shì hé miè shì yǐ dǎo zhì yě mán bào xíng, zhè xiē bào xíng jī nù le rén lèi de liáng xīn,
jiàn yú duì yī gè rén rén xiǎng yǒu yán lùn hé xìn yǎng zì yóu bìng miǎn yǔ kǒng jù hé kuì fá de shì jiè de pàn wàng, yǐ bèi xuān bù wèi pǔ tōng rén mín de zuì gāo yuàn wàng,
jiàn yú wèi shǐ rén lèi bù zhì pò bù dé yǐ tǐng ér zǒu xiǎn duì bào zhèng hé yā pò jìn xíng fǎn pàn, yǒu bì yào shǐ rén quán shòu fǎ zhì de bǎo hù...
magyarul
marslakó-kínai-standard kínai fordító oldalak:

www.qccu.cn

www.huoxingyu.com

http://gj.52hxw.com/

Megjegyzések

  1. Ez érdekes, először hallok erről :)
    Görög meg cirill betűk alkalmazása, kandzsik szétbontása Japánban is szokás- ezt hívják ギャル文字-nak. http://www.sabolc.com/blog/?p=1731

    の:
    http://fubito.blogspot.com/2010/06/blog-post.html

    VálaszTörlés
  2. Köszi a kiegészítést! それも面白いですよ!Na igen, a cukiság nem ismeri az országhatárok sorompóját, nem csoda, hogy mindenhol megnyilvánul valamilyen formában! :) 

    Igen, emlékeztem, hogy volt ez posztod a の-ról, jó is hogy most belinkelted! どうも!

    VálaszTörlés
  3. Már tobbszor is találkoztam ezekkel, de most így osszefoglalva zseniális! :))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…