A Guó​mín​dǎng reformkísérletei Shàng​hǎi-ban, 1927-1949

Három évtizeddel azelőtt, hogy a nacionalisták hatalma csúcsára jutott Shàng​hǎi-ban, Kína legnagyobb városa a modern ipari szórakozás fellegvárává vált. A korai elektromosság nyújtotta új élvezetek, teaházak és kurtizán negyedek, valamint az irizáló éjszakai élet fényei kocsmákban, táncházakban, bordélyházakban jellemezték az egykori Kelet Párizsát. 

Ennek megfelelően lakosságának szabadidős tevékenysége az elit társalgóktól a tömegszínházakig, szerencsejátékokig, fogadásokig (lóverseny, kaszinózás), hagyományos regionális időtöltésekig (helyi dialektusban énekelt operák hallgatása), kínai-külföldi társasági érintkezésekig, prostituáltak és kurtizánok látogatásáig terjedt.

Az új, nemzetet irányító Guó​mín​dǎng egyes vezetői nagyszerű lehetőséget láttak a Shàng​hǎi-i szórakoztatóipar magukhoz ragadásában, egyrészről bevételeik növelése érdekében, másrészről mintegy bizonyításul a franciák, japánok, és egyéb nemzetek által ellenőrzött városrészeknek, hogy a kínaiak maguk tökéletesen alkalmasak a város irányítására (zhì​xù, 秩序). S valóban, a GMD helyhatóságának létrejöttét követően (1927) ragaszkodtak hozzá, hogy amennyiben rendet és törvényt képesek hozni a városba, úgy jogot tartanak az idegen nemzetek extraterritorialitásának és koncesszióik eltörlésére.

A modernizációt westernizáció nélkül képzelték el, melyet korruptnak és károsnak tekintettek. A Shàng​hǎi-i szórakoztatóipart, mint az imperialisták eszközét a kínai polgárok kifosztására vélték, ekképp az öltözködési trendek felügyeletét (dresscode), a közviselkedés ellenőrzését, a szórakozóhelyek működési engedélyhez kötését, a közlekedés és hírközlés szabályozását vezették be. 1927 júniusától 1928 júniusáig tartó időszak alatt több, mint 29.000 Shàng​hǎi-it büntettek meg, vagy vettek őrizetbe a közszokások megsértéséért, vagyonelkobzásért, rendzavarásért, illetlen viselkedésért.

E rendőri intézkedések komoly ellenállást váltottak ki, melyet tetézett a Guó​mín​dǎng hatóságok és a japánellenes patrióták, valamint a Jiǎng​ Jiè​shí-ellenes radikálisok viszonya, valamint a Nemzeti Felszabadító mozgalomban a kommunisták előretörése. A GMD törekvéseit a közélet szabályozására számos Shàng​hǎi-i, mint a szegényebb rétegek ellenében, s a vagyonosabbak privilégiumainak biztosítására hozott intézkedéseknek vették.

A Shàng​hǎi-i rendőrhatóságok hitelüket vesztették a japánokkal való kollaboráció vádja miatt. A Nemzeti Felszabadításban mutatott tettrekészségük leginkább a japán hadsereg számára biztosítható támadási alap elkerülése végett történt számos ember szemében, s szemlátomást békítő szándékai voltak, jóval a Marco Polo hídi incidens előtt.

A politikai korrupciót változatlanul társadalmi korrupcióval társították, ami egybeesett a Shàng​hǎi-i szórakoztatóipar idegenkézből kínaiba kerülésével. A tiltott narkotikumokkal való kereskedés adott erről leginkább plasztikus képet: az ópium elsőként a külföldi konszernek útján lett becsempészve, majd a kínaiak saját mákföldeket hoztak telepítettek.

Amikor Wāng​ Jīng​wèi (汪精衛) rezsimje magához ragadta a hatalmat a japán megszálló erők által, a Zöld Banda Guó​mín​dǎng bérenceit felváltották a rivális kínai gengszterek, valamint a yakuza. A drogkereskedelemből származó bevételek a bábkormány finanszírozásában is szerepet vállaltak.

Hasonló folyamat játszódott le a fogadóiparban is. 1928-1929 között az új rezsim a koncessziók megszerzésére, a területen-kívüliség elve alatt működő kaszinók és lóversenypályák felszámolására. Részben sikeresek voltak a Nemzetközi Negyedben, nem úgy a Francia Koncesszióban. 1932 után viszont elhalványult a kampány. 1937-ben a Nán​jīng-i rezsim és a Shàng​hǎi-i rendőrhatóságok közt megszakadt a kapcsolat a japánok miatt, s a helyi törvények gyakorlatilag lehetővé tették a szerencsejátékok művelését. Ugyanez vonatkozott a prostitúcióra is, mely virágzásnak indult. Részben, miként a csendes-óceáni hadszíntéren való harcok lezárását követően nagyszámú amerikai katona volt jelen. A Shàng​hǎi-ban tapasztalható széleskörű politikai és társadalmi korrupció egyaránt hozzájárult a Guó​mín​dǎng diszkreditálódásához, s majd hatalmának elvesztéséhez.

Shàng​hǎi lakossága 1910 és 1930 között csaknem megháromszorozódott, az 1910-es 1.289.000-ről 1930-ra 3.145.000 fő lett, a népességnövekedés alatt maga a város is jelentős változásokon ment keresztül. Ez egyúttal a kínaiak szórakozási mintáinak változásait is magával vonta. Már 1903-ra, a mozgókép-vetítések viszonylag általánosnak számítottak a város emberei számára, és 1933-ra már számos nagy filmszínház működött, utóbbiak a magas kultúra igényeit szolgálni. A nyugati színház és a Hollywood-i filmek, a csábító média számos vidéki lányt vonzott, majd taszított végül a nagyváros korántsem csillogó, de nyomorúságos életébe. A nyugatosodás ebben a formában a Shàng​hǎi-i kínai populáció lezüllését eredményezte: fogadások, drogok és prostitúció. Az 1927-ben hatalomra jutó Guó​mín​dǎng-nak égető szüksége volt Shàng​hǎi jövője szempontjából az új civil kultúra megteremtése, mely a modernizmus fertőjével szemben táptalaját biztosítani hivatott a lakosság számára.

Az új civil kultúra megteremtése szintúgy szabályozott keretek között zajlott, a Gōng​'ān​jú (公安局), ergo a Közbiztonsági szolgálat vette kezelésébe a közlekedésügyet (az autók forgalomba helyezésének engedélyezését – az 1920-as években a Kínában lévő gépjárművek fele Shàng​hǎi-ban közlekedett), valamint a szabadidős tevékenységek ellenőrzését. 

Narkotikumok és szerencsejátékok

A drogkereskedelem szinte felszámolhatatlannak bizonyult, miként jelentős jövedelem származott belőle a hadurak számára. Egy becslés szerint  1920 és 1930 között a világ kábító-szerellátásának 90%-a kínai szükségleteket fedezte. Noha növekvőben volt a heroin és morfium függéség is, javarészt továbbra is az ópium tette ki a felhasznált drogok döntő hányadát. Ennek nyomán alakult meg az Ópiumellenes Hivatal (jìn​yānjú, 禁烟局), mely szoros együttműködésben működött a Közbiztonsági szolgálattal. Jóllehet ellenőrzés alá vették az ópiumbarlangok egy részét, az egyes drogokkal való visszaélés mégis oly mértékeket öltött, hogy a hatóságok legfőbb problémájává vált, ellentétben a szerencsejátékokkal.

1920 és 1930 között a fogadások és szerencsejátékok bármely más városnál nagyobb méreteket öltöttek Shàng​hǎi-ban, mint szerte a világon. A helytartóság egy 1935-ös becslése szerint a Nemzetközi telepen működő egyetlen nyerőgép éves forgalma hozzávetőlegesen egy millió dollárt öltött. A szabályozott fogadásokon túl a ló-, és kutyaversenyek heti egy millió dollárt jövedelmeztek, mely utóbbiak eredendően a külföldiek szórakozását képezték. Az egyes fogadóhelyek felszámolását, s egyáltalán a teljes mozgalmat nehezítette a Shàng​hǎi-i helytartóság, illetőleg a Közbiztonsági szolgálat, valamint az egyes külföldi koncessziókban lévő rendőrség kölcsönös bizalmatlansága.

Szórakozóhelyek

Az első világháború éveiben, a gyógyszeriparból milliomos Huáng Chǔjiǔ (黄楚九) nyitotta meg az első modern értelemben vett szórakoztató központot, egészen pontosan 1917 július 4-én – Dà Shì​jiè néven. Később mozival, galériákkal, és étkezdékkel is kiegészült. A hagyományos kínai szabadidős tevékenységeknek – helyi drámának, valamint  a klasszikus történetmesélésnek – is helyt biztosítottak. Huang Chujiu 1931-ben csődbe ment, a szórakozóhelye a Zöld Banda fejének, Huáng​jīn Róng (黄金荣) kezébe került, mely tovább rontotta hírnevét, miként tolvajok, csalók, prostituáltak bűnfészkévé is vált egyszersmind.

Prostitúció

1920-ban a Helytartóság kalkuláció alapján a külföldi koncessziós negyedekben mintegy 70.000 prostituált tevékenykedett. Ebből 12.000 elit (changsan), 490 „másodosztályú” (yāo'ér), 37.140 regisztrálatlan, fácán (yě​jī, 野鸡, ma is használatos szleng prostira), többségük a „virágos füst szobákban” (huāyān jiān 化烟间) dolgozott, hol a férfiak ópiumot szívni, s szolgáltatásaikat igénybe venni jártak. Az egy főre eső prostituáltak száma Shàng​hǎi-ban volt a legmagasabb a 1:137 arányával a világon (Tōkyō 1:277, Párizs 1:437, Berlin 1:582, London 1:906). Különösen magas volt az orosz prostituált nők száma, 1930-ra mintegy 8.000 fő, kik az „orosz házakban” (lóusōng tángzi) voltak megtalálhatóak. Az amerikai és orosz kéjhölgyeknek többségében nyugati, mindazáltal a prostituáltak döntő többségének kínai kliensek voltak. Számos lányt családjuk adott el a Shàng​hǎi-i bordélyházaknak, többségük Sū​zhōu-ból, és Háng​zhōu-ból származott, hol olcsó összegért vásárolták meg őket. A prostitúció felszámolására tett intézkedések azonban ellentétest hatást váltottak ki: Jiǎng​ Jiè​shí 1928-ban elrendelte Jiāng​sū, Zhè​jiāng, valamint Ānhuī provinciáiban a prostitúció tiltását, ami még inkább növeltek az örömlányok Shàng​hǎi-ba áramlását.

Nemzeti kultúra

A tárgyalt periódus során a Guó​mín​dǎng erejét leginkább a kommunisták ellenében vívott harcra fordította. A Kínai Kommunista Párt a bolsevizmus eszményével átitatva, s mint a Guó​mín​dǎng propagandája, egyaránt a konfuciánus családeszmény ellenben, továbbá a szabad szerelem mellett foglalt állást. A GMD politikájának a prostitúció és a szerencsejátékok felszámolására tett lépései pusztán egyik aspektusát képezték a közélet cenzúrázásának. 1931-től bűncselekménynek számított a Guó​mín​dǎng kritizálása, így a párt ellenében írt publikációk is, számos kiadvány, illetve könyvesbolt esett ennek áldozatul. Ennek megfelelően a jobboldali ideológiai nyomás a baloldali radikalizmust igyekezett kompromittálni. Az egyes megemlékezések és évfordulók szigorú ellenőrzés alatt kerültek megrendezésre, a béke, valamint az egyes reakciós elemek – mint a kommunisták fellépésének – kiszűrése végett. Az új hatóságok új ünnepeket is létrehoztak, például május 5-ét, mint kormányuk beiktatásának ünnepét, ezzel is mintegy hangsúlyozva az új polgári rend bevezetését.

Nemzeti felszabadítás

1931. szeptember 18-án történet a mandzsúriai vonatincidens, mely a Shàng​hǎi-i polgárok tömeges elégedetlenségét váltotta ki: szeptember 22-én 30 helyi egyetem képviselői gyűltek össze a Shàng​hǎi-i Baptista Főiskolánál, egy japánellenes, nemzetet felszabadító szövetség létrehozásának céljából. A Guó​mín​dǎng megpróbálta ellenőrzése alá vonni a fiatalokból álló szervezetet, és megalapította a Japánellenes Társaságot (Kàng​ Rì Huì, 抗日会) mely a pártvezetők hatalma alatt állt.

1932 január 28-a után a japánok megrohamozták Zhànběi-t, május 5-re viszont sikerült aláíratni a fegyverszünetet. Ezt követően a Guó​mín​dǎng kormányzat kényesen ügyelt a japánellenes hangok eltompítására, elejét vetve ezzel egy ismételt casus belli-nek. (A KKP remekül kihasználta ezt a helyzetet propagandájában.)

Új élet

A Guó​mín​dǎng1934. április 8-án hozta létre az Új Élet Mozgalmat, melynek heteken belül több ezer tagja lett. Az új civil központ a Jiangwan-nál kívánta betölteni a mozgalom szimbolikus helyszínét, bár a szerveződések idején még pusztán a központi hall állt rendelkezésre, a könyvtár, múzeum, és népstadion még kivitelezés alatt állt.  

A jobboldal radikális szárnya továbbra sem adta fel a küzdelmet a KKP ellen. A kékingesek megszállták az Yihua filmgyárat, mely a kommunisták befolyása alatt állt, a baloldali filmek gyártásának megszüntetése céljából: a GMD cenzúra alatt: 83 forgatókönyvet utasítottak vissza, valamint 14 filmstúdiót zárattak be 1934 és 1935 között (mire baloldal saját eszközeivel reagált: cenzorok megvesztegetése, álnevek használatával, etc.). Egyidejűleg, a filmkészítőknek a nemzetközi telephely, valamint a francia koncessziós negyed cenzoraival is számolniuk kellett. 1937-ben a Shàng​hǎi-i helytartótanács, valamint a franci koncessziós negyed cenzorai 451 filmet, 932 rövidfilmet, 269 filmhíradót utasított el. A filmgyártás elleni cenzúra hatalmas erőfeszítései mélyen meghatározták Shàng​hǎi kulturális életét. A filmek mellett 1934 februárjában a Guó​mín​dǎng 149 könyvet vett tiltásába, valamint 76 periodika működését gátolta meg. Több, mint 25 könyvesbolt került a bezárás veszélye alá, miképp azok Lǔ​ Xùn (鲁迅), Guō​ Mò​ruò (郭沫若), Máo​ Dùn (茅盾) és Bā​ Jīn (巴金) műveit értékesítették. Folyó év júniusában valamennyi megjelenő kiadvány kéziratát egy külön erre a célra létrehozott vizsgálóbizottság számára voltak kötelesek beadni, mielőtt nyomdákba kerülhettek volna.

A nemzeti felszabadítás

A Guó​mín​dǎng fő célpontjai a kommunisták és a nemzeti felszabadító-mozgalom tagjai voltak. A nemzetközi negyed hatóságai vonakodtak üldözőbe venni a nemzeti felszabadító-mozgalom patriótáit, hiszen a radikalizmus és patriotizmus közötti határok elmosódtak a japán hadsereg Észak-Kínában történő térnyeréséből adóadóan. A Nán​jīng-i rezsim fő ellenségének a baloldalt tartotta, s csak másodlagos problémának tekintette a japán előrenyomulást [erről bővebben az alábbi dolgozatban].

A Xī​'ān-i incidens de iure megváltoztatta e nézetet. A Generalisszimusz kiengedését követően égető szüksége lett volna a tömegtámogatásra. A Guó​mín​dǎng Shàng​hǎi-i ágának vezetője, Wú Kāi​xiān (吴开先) egy nagygyűlés összehívását határozta el 1936. december 28-ra. A grandiózus eseményen közel 156.000 ember gyűlt össze (a Shanghai Times becslése szerint, a rendőrség adatai alapján hozzávetőlegesen 30.000 fő, többnyire diákok), Guó​mín​dǎng-indulót énekelve, a nemzetiek zászlajával és Sun Yat-sen képeivel. A tömeg visszavárta Jiǎng​-ot. A gyűles alighanem a Guó​mín​dǎng-rezsim legsikeresebb eseményének számított.

 Shàng​hǎi a háborúban

1937 augusztusában, a Shàng​hǎi-i csatában a japán erők megszállták a kínaiak által ellenőrzés alatt tartott városrészeket. A különböző hatóságú városrészek egyaránt a menekültek problémája foglalkoztatta, így nem fordítottak nagy figyelmet a nemzetközi negyeden kívül eső nyugati, külvárosi területekre, hol a törvénytelen elemek megsokszorozódtak. Virágzott a szerencsejáték, az emberrablások, zsarolások, rablások, gyilkosságok napirendre kerültek. Az ominózus Jessfield Road 76 szám (极司非而路 ) alatt tartották nyilván a bábként mozgatott titkosrendőrség főhadiszállását. Számos, az ide tartozó rendőrök közül korábban a Közbiztonsági szolgálatnál dolgozott, majd kollaborált a japánokkal, s most e külvárosi káoszban működő fogadóirodákban ténykedett. Noha a Shàng​hǎi-i bábkormány kísérletet tett e fogadóirodák, illetve kaszinók bezáratására 1941 tavaszán, azok működését e lépés nem befolyásolta, a főbb üzemeltetők napi 15.000 dollár védelmi pénzt fizettek a kelet-ázsiai jótékonysági szervezetnek, melynek feje egy vezető japán rendőrtiszt volt.

Mindeközben újabb és újabb fogadóirodák nyíltak a megszállt Shàng​hǎi-ban, felélénkült a drogkereskedelem, a japánok irányítása alatt, mely utóbbitól évi 300.000000 dollárnyi bevételt vártak. A japánok által megszállt városrészekben 42 ópiumbarlang kapott működési engedélyt. 1941 júniusára e fogadóirodák, valamint az ópiumkereskedelem biztosította a Nanjing-i bárkormány legfőbb bevételét.

A japán kormány a jelentős haszon ellenére egyre aggódóbb szemekkel figyelte a Shàng​hǎi-ban eluralkodó káoszt. Honda Kumataro nagykövetet visszahívták Tōkyō-ba, hogy felkészítsék Wāng​ Jīng​wèi meglátogatására, hogy elérje a bábkormánynál a kirívóbb bűnesetek megfékezését.

Wāng​ Jīng​wèi már ezt megelőzőleg elrendelte rendőrtisztjeinek (Pan Da vezetésével) a külváros valamennyi fogadóirodájának bezárását május 31. és június 2. között, melyet Chen Gongbo polgármester is egyaránt támogatott. Mikor Pan konstatálta, hogy a tiltó intézkedések ellenére továbbra is aktívan működtek a fogadóirodák, és egyéb, szerencsejátékoknak tért adó intézmények, személyesen vezetett razziát a két legnagyobb kaszinón. Sikere azonban korántsem nevezhető tartósnak: a külváros egyéb bűnbarlangjai továbbra is szirmaikat bontották, valamint egy újabb jelentős kaszinóval bővült Shàng​hǎi egyik legsűrűbben lakott kerülete.

1941 júliusának végén a Shàng​hǎi-i Különleges Közigazgatás rendőr főkapitányságának vezetője, Lu Ying tábornok rendelkezésre bocsátotta embereit Pan Da számára, melynek eredményeként leváltották Wú Sùbǎo-t a Jessfield Road 76. éléről.  Mindenesetre Wang összeállása ezekkel a gengszterekkel igencsak rossz fényt vetett a „reformkormányra”, akárcsak 1941 novemberében a prostitúció tilalmának feloldása (mely az utcalányok számának újbóli rohamos megnövekedését eredményezte), mely megerősítette a az újabb korrupt, s megvásárolható kormánynak korábbi impressziót. 1942 végére a megszálló japán hatóságok 3.900 engedéllyel működő bordélyházat jegyeztek a városon belül.

Wāng​ Jīng​wèi a patrióták támogatását, valamint nemzetközi elismerést remélt, miután 1943. augusztus 1-jén a japánok visszaadták a külföldi koncessziókat a kínaiak kezébe, de amint a csendes-óceáni hadszíntér hátralévő éveiben a bűnözés továbbra is az egekbe szökött – a yakuza, valamint a civil rendőrség támogatásával -, a Shanghai-i közrend egyelőre ismeretlen fogalom maradt.

A háborút követő Shàng​hǎi

            Miután a második világháború véget ért, az engedéllyel rendelkező éjszaki élet mintsem változott, e világ a város szerves részeként szüntelen fényben tündökölt. Az amerikai katonák 1945 után történő érkezése megnövelte a prostituáltakra való igényt, mely magával vonta az engedély hiányában működő bordélyok gombamód szaporodását; mely arra kényszeríttette a GMD-s rendőrfőkapitányt, hogy ellenőrzött türelmi zónákat hozzon létre (fenghua qu).

            S noha a polgárháború évei alatt számos prostituált Hong Kong-ba helyezte át működését, ám még mindig több mint 800 kupleráj volt működésben, közel 40.000 engedéllyel, és engedéllyel nem rendelkező prostituálttal, mikor a KKP 1949 májusában átvette a város irányítását. Az elkövetkező években az új helyhatóságok a prostitúció felszámolásához láttak, 1951-re a bordélyházak többségét bezárták, 1952 februárjára pediglen a még aktívakat is. Az utcalányok többsége a kommunisták alatt munkatáborokba került, ahol drogfogyasztásukra sem igen maradt lehetőségük, mindazáltal aligha átnevelhető embercsoportot képeztek, kivált, hogy futtatóik furtonfurt szabadon bocsátásukat követelték, újbóli „munkába állásuk”igényével. 1952 októberében néhány száz fős gengszterekből álló csoportosulás vette körül az egyik átnevelő munkatábort, a kiérkező Közbiztonsági szolgálat erői azonban véget vetettek az akciónak. Ezen alvilági fiaskó jelentette a Shàng​hǎi-i szexipar mágnásainak kifulladását is. Jóllehet a Shàng​hǎi-i bűnmegelőzés új stációjához ért, a „Kelet Párizsa” kifejezés még e korszakra is túlzottan eufemisztikusnak hatott volna.

            A Guó​mín​dǎng erőfeszítései az új polgári rend létrehozására, valamint a baloldal elfojtására a Shàng​hǎi-i közmorál elégedetlenségét, társadalmi zavart, és politikai ellenállást eredményezett. A heterogén Shàng​hǎi modernsége, külföldiekkel való telítettsége egyszerűen ellentmondott a Guó​mín​dǎng katonai rendtartására, s hagyományos egyszerűségre irányuló aspirációinak. 

Volt egy korábbi filmajánlóm, mely pont idevág, illetőleg ezt a korszakot, s ezt a  Shàng​hǎi-t (is)örökíti meg: Ellenséges vágyak