Terrakotta lányok - 女童俑

Pár évvel ezelőtt Xi’an városában jártam, lecsekkolni többek között a híres agyaghadsereget, így nagy érdeklődéssel fogadtam a hírt, hogy a terrakotta katonák mintájára született agyagleány-hadsereg kiállítás van Shanghai egyik galériájában, egészen pontosan Magda Danysz galériájában; ami úgy nagyjából semmihez sincs közel, mégis megérte egy kitérőt tenni. Miről is van szó?

Egy fiatal francia művésznő, Prune Nourry – ki előszeretettel ábrázol nőközpontú témákat - nem kevesebb, mint 108 agyagból készült kínai kislányszobrot készített, az eredeti agyaghadsereg elkészítési technikájával, 8 xi’ani árva kislányt modellül véve, hiszen az eredeti agyaghadsereg katonáit is 8 különböző személyről mintázták.
Az agyagleány-hadsereg konstellációval a művész a kínai társadalom egyik súlyos demográfiai problémájára fókuszál: a reform és nyitás (改革开放) kezdetén, a nyolcvanas évek elején bevezetett egy gyermek-politika óta a fiúgyermek hagyományos preferenciájából adódóan jelentősen eltolódtak a nemi arányok a férfiak javára, erre érintőlegesen az alábbi hasábokon korábban is kitértem
A lányszobrok a meg nem született kínai kislányok elveszett generációinak állítanak komor emléket, nekem elég masszív élmény volt, barátaimat különösképp nem hatotta meg a dolog; bár tény, előtte vagy akár utána mindenképp érdemes lehet az eredetit is megnézni, és azzal összevetni.
Mellesleg volt alkalmunk az alkotóval is összefutni, mivel a kiállítás utolsó napjaihoz közelít, ezért most ő maga is itt van, emellett egy kínai és egy francia tárlatvezető csaj is a látogatók rendelkezésére áll, sok érdekes dolgot tudtunk meg tőlük a szobrok elkészítési módjáról, és magáról a hosszadalmas procedúráról, mielőtt a terrakotta-tinik Shanghaiba érkeztek volna. 
A kiállítás New Yorkba indul tovább, ha az elkövetkező hónapokban valaki arra járna, ne hagyja ki. Egyébiránt magában a MD galériában is igen pezsgő élet folyik, novembertől egy nagyszabású street art kiállítás kerül megrendezésre.



Cím: 188 Linqing út, a Pingliang út közelében, Huangpu negyed (杨浦区临青路188, 近平凉路)
Szubjektív érdekességi faktor: 4/5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15