Doufukuai

Az eddigi  Tōkyō sötét múltja epizódokban tárgyalt helyek esetében leginkább a fantáziánkra támaszkodhattunk, hogy a sok évszádokkal ezelőtti véres eseményeket elképzelhessük, lévén általában egy Edo-kori karónál vagy egy csempébe rejtett pöttyön kivül más nemigen utal arra, hogy itt valami különös dolog történhetett.  Egészen más a helyzet a jelen bejegyzésben tárgyalt Hitachi repülőgépgyár áramátalakitó állomásával (旧日立飛行機㈱立川工場変電所跡), melynél a turbulens múlt lenyomatai talán a legjobban szemrevételezhetőek az egész város szerte: Mit is kell ezen a rozoga állapotban lévő épületen nézni? Éppen, hogy a falba ütött lyukakat, amiket amerikai vadászrepülők lövegei  szórtak meg a második világháború végén: A képen látható épület az 1938-ban épült Tokyo Elektromos művek nevű haditechnikai ellátógyár áramellátó állomásaként (mely a rákövetkező évben átváltoztatta nevét Hitachi repülőgépgyárra) épült, s összesen három alkalommal támadott meg az amerikai légierő: 1945. Februá

Zsivány volt a mai idő. Szépen indult kokettáló napsugarakkal s arra ösztönzött minket, hogy piknikezni menjünk a Showa emlékparkba (国営昭和記念公園) Tachikwába, ami egy masszív nemzeti park. Vonatra pattantunk és alig egy órán belül oda is értünk, az idő pedig megmakacsolta magát és olyan szép langyos szürkévé vált, hogy nem győztem HDR-ezni az alábbi képeket, hogy valami színt találjak benne: Ettől függetlenül szép időben még jobb buli lehet, és az őszi falevelek (紅葉) vizuális giga-orgazmusát is átélhetjük itt, de azt mondta  az Internet hogy csak November elején, ezért nem is hoztam csak egy góprót, ám be kellett látnom nem kellett volna hinnem azt Internetnek. Az igaz, hogy pár hét múlva lesz a koyou csimborasszója, azért szívesen lőttem volna vagy 123125 képet amennyiben nálam a gépem meg a lencsém meg a babom (ez tök béna szóvicc volt, mi több még vicc sem de most már mindegy), szóval ímhol a hirós képek: Van itt egy tó, lehet csónakázni. Utoljára asszem' még Nanjingb

Tōkyō környéki túrák  második felvonás, ezúttal pedig az Odake-hegy (大岳山) került meghódításra, ahonnan jó időben tök jó lenne a kilátás, nekünk közepesen-szar volt, de az elmúlt hetek folyamatos esőzései után már annak is örültünk, ha legalább egy kicsit kimozdulhatunk. Szóval az egész azzal kezdődik, hogy elvonatozunk Tachikawába, onnan pedig az  Ōme- vonalra pattantunk, és Mitake megállónál leszállunk. Itt újfent fel a buszra, ami elvisz a Mitake-felvonóhoz. A Mitake felvonó (御岳登山ケーブル) pediglen felvon a Mitake-hegyre, ímhol e hyperlapse tanúbizonyságul. A kisfiút szívesen deportáltam volna a kép közepéről, én akartam odamenni, de megelőzött, bassza meg: Mitake Cablecar from Tamás Dóczi on Vimeo . A felvonó a Mitake-hegyre kb. 800 méter magasba visz fel, innen kezdődik a kb. 10 km-s túra, ami több mint 400 méter emelkedőt foglal magába.  Itten lakik Dzsáko-shu Birubó-san a Megyéből Az Oshi nevű （御師） hegyi faluban amúgy számos ryokan/panzió található, e hordókba

Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában.  A Jukai -nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására.  Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is lett Japán legkedvel

Én szeretem a yōkaiokat és a japán folklórt . Nemrég láttam egy plakát ot egy Yokai in the Arts of Japan nevű kiállításról az Edo-Tokyo Museumban , ahol mellesleg 2013 óta nem jártam , ergo jelen alkalomból okvetlen újfent el kellett zarándokolnom és szemrevételeznem a szóban forgó kiállítást! A nagyszabású kiállítás komplex képet kísérel meg alkotni a japán mitológia természetfölötti lényeinek a kezdetekből az Edo-korig (1603-1867) ábrázolásáról, Japán legkülönbözőbb múzeumaiból Fukuokától Tōkyōig, valamint magángyűjtemények darabjaiból több mint 120 kortárs mű került terítékre, méghozzá a lehető legtutibbakból.  A yōkai a szellemektől a démonokig, szörnyekig tulajdonképpen bármilyen általában emberekre ártalmas lény lehet. A japán festészetben a XII. században, a késői Heian korban (794 -1185, 平安時代) jelentek meg először e yōkaiok archetípusai. Ezeknek egyik legismertebb gyűjteménye az  Extermination of Evil (辟邪絵 Hekija-e/A gonosz elűzése) nevű mű, mely számos